2015. január 11., vasárnap

20.Rész Villám randi közeledik

  


Az este további része elég nyugis volt. Vacsi után összegyűltünk a fiúk szobájában szobámba és  megnéztük a Wall Street fakasát.....Hát ez a film no komment kategória. Persze vicces volt meg minden de nem valami publikus az elemzése. Joggal mondható a 18 feletti nézhetősége.Na de a reggel az valami iszonyat volt.Nem elég hogy három fiúval egy ágyba nyomorog hanem még az is hogy hatkor a kakas idegesítő rikácsolására keltem,ami csak annyit eredményezett hogy sikeresen lepottyantam az ágyról.Szerencsére vagy épp meglepetésemre Castielen találtam magam.

A vörös kómás fején még láttam,hogy fogalma sincs mi történik körülötte,én pedig lusta voltam leszállni róla,ezért bebújtam a hálózsákjába és a vállába fúrtam a fejem. Nagyon jó érzés volt így odabújni hozzá,szeretek úgy viselkedni mint egy kiscica.Csak a közelségét érezni is fantasztikus élmény volt,megnyugtató volt tudni hogy a legjobb barátom itt van pár centire tőlem,ara készen hogy bármitől megvédjen.Úgy körül-belül tíz perc múlva Castielnek is leesett hogy mit is csinálok (király reakció idő :D ) és vigyorogva fölém tornyosult.
-Hú máris a testem kell neked? Nem vagy válogatós.
-Csigavér szépfiú! Csak véletlen leestem az ágyról és lusta voltam visszamenni.
-Talán arra vársz hogy vigyelek én?
-Ne!Ez így kifejezetten kényelmes.-nyávogtam kissé.
-Szóval neked kényelmes az hogy rajtad fekszem és konkrétan a szüzességed is tőlem függ?-szorította Casti a csuklómat a földre.
-Nyuuu miből gondolod hogy az már nem veszett el?
-Ez esetben segítek megkeresni.-állt föl,és ment el.
Még egy ideig némán fetrengve bambultam a semmibe,majd szép lassan föltápászkodtam. Mosolyogva figyeltem az unokatesóimat,akik még mindig aludtak.Olyan kis édes nyuszi módjára pihentek,hogy nem volt szívem fölkelteni őket,ezért átmentem a saját szobámba egy törülközőért és elballagtam a folyosó végén lévő fürdőszobába.Mikor az ajtó mögötti látvánnyal szembesültem teljesen lefagytam.

-Ilyen nincs!-motyogtam alig halhatóan,mikor a zuhany alól kijövő Castiel állt előttem.
A vörös hozzám hasonlóan sokkot kapott és mindkettőnk arc színe egyezett a hajunkéval. Egy gyors mozdulattal becsaptam az ajtót és azon keresztül kértem vagy hatezerszer bocsánatot a fiútól.Persze ő is zavart röhögéssel azt mondta hogy semmiség,de azért gyorsan elsompolyogtam. Már épp bementem volna a szobámba mikor Alexy jött a szomszéd helyiségből:
-Lucy minden rendben?Olyan az arcod mint egy paradicsom.
-Öhm....izé...véletlen rányitottam Castielre a fürdőben,de amúgy minden oké.
-Ez nem ér,és én lemaradtam!-vinnyogott Alexy.-És legalább szép dolgokat láttál?
-Túl szép dolgokat.-mentem be,mert láttam a tesóm arcán hogy röhögő görcsöt kap a fejemtől.
Húsz perc múlva újra nekiindultam a fürdő szobának,és végre üres volt.Hanyagul ledobáltam magamról a ruhákat és megnyitottam a zuhanyt.A forró víznek hála a fél szobát gőz árasztotta el,de nem zavart.Ahogy a víz érte minden porcikámat,úgy folyt ki belőlem a rengeteg feszültség és fájdalom. És persze muszáj volt történnie valaminek,mert Castiel nyitott be hozzám fogkefével a kezébe. Persze én zavartan magamra kaptam a törülközőmet,a fiú pedig gyorsan becsapta az ajtót.
Ő is elnyögte a bocsánatkérést,én meg vihogva azt mondtam hogy semmiség. Ha listát kéne vezetnem a legkínosabb pillanataimról akkor ez a két eset lenne a listavezető szitu. Gyorsan felöltöztem,majd lementem reggelizni. Armin mondta hogy a felnőtteknek dolga van,ezért csak édes négyesben eszünk. Castiel és én is fülig piros arccal,lehajtott fejjel ettük a tojásrántottát,ami eléggé föltűnt Alexynek:
-Na mi van Castiel,csak nem te is benyitottál Lucyhoz?-vigyorgott a kékség.
Erre mind a ketten mégjobban lehajtottuk a fejünket,Arminnak pedig megakadt a torkán a kaja,és köhögve vihogott ránk:
-Ne már hogy egymás után rányittok egymásra!Hogy lehettek ilyen bénák?
-Csitu van,véletlen volt!-háborodtam fel.
-Kicsit túl sok a véletlen hercegnő!-vigyorgott rám kárörvendően a vörös.
-Miért te talán direkt törtél rám?
-Mi?Dehogy!Nem vagyok kukkoló!
-Hm...pedig majdnem kiesett a szemed!-kuncogtam
-Mondja az aki majdnem elájult,olyan szépet látott!
-Na tessék újra a régiek. Folyamatosan szívják egymás vérét.-jegyezte meg Armin mellékesen.
-Jólvan kocka,te csak maradj a psp-nél!-nyújtottam rá a nyelvem.
-Vita helyett inkább menjünk a városba vásárolni!-mentette a helyzetet Alexy.
Erre vidáman elkezdtem a fiúval ugrándozni,és felszaladtunk másik ruhát felenni. Közben a másik két fiú morcosan várt a mi fél órás készülődésünk után.Mivel egyikünk sem tudott vezetni busszal mentünk be a helyi plázába. Eddig azt hittem Tenessie egy apró béna kihalt falu,de teljesen más lett a véleményem.Az itteni bevásárló központ sokkal szebb és modernebb volt mint az otthoni,és ráadásul olcsóbb is.Alexyval gyorsan kifosztottuk a jó cuccokat,majd Arminnal berohantunk a játék terembe. Castielt sikerült rávennem hogy a táncpadon velem játszon és röhögve pörgetett meg a Gangam style refrénén.Flipperezésbe viszont meglepő módon Alexy bizonyult a legjobban,bár állítása szerint nem tetszett neki a játék.Ahogy kijöttünk a játékteremből lihegve Castielbe karoltam,aki vigyorogva vállalta a támasz feladatot. Ahogy sétálgattunk egy csomó csaj nézte a fiúkat reménytelen szerelmes arccal,akik meg kifejezetten Castielt nézték ki maguknak olyan gyilkos tekintettel néztek rám,hogy a szemük szinte villámokat szórt.Hm...szóval ilyen amikor azt hiszik hogy egy menő srác barátnője vagy...-Gondolkodtam el magamba,magamban,majd a fiúkkal kitaláltuk az ebédet. A McDonalds-ba ettünk pár hamburgert,majd bementünk a zene boltba. Castiellel vidáman nézelődtünk.Én megigézve néztem a hófehér arany díszítésű zongorát és elé ülve elkezdtem játszani.Ahogy félig lehunyt szemmel játszottam egy fiú támaszkodott a zongorára és mosolyogva merült bele a játékomba.


Feketés barna haja oldalt nyírva volt,nagy szemüvege szép keretet adott a komoly arcának,egyszerű kék inge pedig lazán lógott rajta,mogyoró barna szemei pedig az arcomat fürkészték.
-Nahát,de gyönyörűen tudsz zongorázni!-tapsolt meg a fiú a zeném után.
-Köszönöm. Lucy vagyok.Te?
-A nevem Ren. Csak zongorán tudsz játszani?
-Nem,gitározni és fuvolázni is tudok,valamint dalokat írok és komponálok.-mosolyogtam büszkén.
Ren egy kicsit mintha elgondolkozott volna,majd mosolyogva rám nézett:
-Az nem semmi,te aztán tehetséges vagy.Nem vagy itteni ugye? Csak mert még sosem láttalak erre felé.
-Nem,csak a nagyszüleimhez jöttem látogatóba,amúgy Denverben lakok.
-Tényleg,az király,pont pár hét múlva odaköltözök.És milyen hely pontosabban Denver?
-Hát jó hely,de nem valami nagy szám,ugyan olyan mint más városok.Te játszol valami hangszeren?
-Igen,zongorázok és dobolok.Van kedved inni velem egy kávét?-pirult el kissé Ren.
-Hm...elfogadom,de előbb szólnom kell a tesóimnak és a barátomnak.-ekkor pont odajött hozzám Castiel és kérdőn nézett a fiúra.
-Oh pont időben,Castiel ő itt Ren,meghívott egy kávéra,később találkozunk rendben?
-Aha,oké,de vigyázz magadra!-mondta kedvetlenül a vörös,én pedig Rennel elmentünk a kávézóba.
Kicsit furcsának találtam ezt a random ismerkedést,de Rosa biztos büszke lenne rám,amiért ilyen helyes fiúval ismerkedtem össze ilyen spontán. Hehe ki gondolta volna hogy egy zenebolt tök jó társkereső hely?

2015. január 1., csütörtök

19.Rész Búcsúdal

B.U.É.K!!!!
Na végre túl vagyunk még egy éven,és itt egy újabb amin át kell esni. De az hogy itt a 2015 az azt jelenti hogy végre feltehetem az új részt! :D
A kommenteknek nagyon örülnék,mert azok valahogyan eltűntek :P
Na szóval itt az új rész,jó olvasást hozzá és még egyszer 
B.U.É.K!!!!!


Ahogy kiszálltam a kocsiból egy hatalmas levegőt véve nyújtózkodtam.A friss tanyasi levegő kirázta belőlem az álmosságot.Gyorsan letudtuk az 'általános' beszélgetést a nagyiékkal (akiket John-nak és Evee-nek hívnak) majd Sally elhajtott minket felfedezni,mert "a felnőtteknek beszélgetniük kell". Nem is nagyon ellenkezünk,mind berendezkedtünk az új szobánkba.Nekem saját szobám volt,míg a fiúknak osztozniuk kellet. Hehe mégis van előnye egyedüli lánynak lenni. Elég modern szobát kaptam: egy rózsaszín ágy,hozzá fehér szekrénysor és egy számítógép. Gyorsan lepakolásztam a cuccaim,majd lesiettem az istállóba. Kiskoromban sokat voltam itt,és imádtam lovagolni. A nagyiék lovas iskolát vezetnek,így nekem kötelező volt megtanulni a lovaglás minden csínját-bínját. Mikor tíz éves voltam emlékszem hogy mennyire bele voltam zúgva az oktatóba. Legelőszőr csak azért jártam a lovagló leckékre,hogy a közelébe lehessek,de amikor először vágtáztam egy lovon,az mindent megváltoztatott.Akkor éreztem először milyen igazán szabadnak lenni.Azóta nagy hangsúlyt fektettem arra hogy legalább havonta egyszer elmenjek lovagolni.
Mikor lementem az istállóba rengeteg ló várt arra hogy melyiket válasszam. Végigmentem a box-ok közt,végül megtaláltam az én gyerek kori paripámat Ravent. Kivezettem az én ébenfekete lovacskámat,aki az arcomhoz dörgölőzve jelezte hogy nem felejtett el.Vidáman fölkantároztam,felnyergeltem,majd már épp vittem volna ki tereplovaglásra,mikor egy ismeretlen fiú jött,s egy lovat vezetett a box-ba.

Rövid világoszöld haja enyhén borzasan állt,laza föld színű trikója és sárga mellénye enyhén feszültek az izmai.Kék szemei varázslatosan csillogtak,mosolya pedig szelíd és barátságos volt.
-Szia!Te vagy John bácsi unokája ugye?
-Igen,te meg gondolom az egyik oktató.
-Én Jade vagyok,nagyon örvendek.Ha lovagolni készülsz ezzel a lóval nem ajánlom,csak egy embernek engedi hogy fölüljön rá,és az a gazdája.-bökött Raven-re.
-Én vagyok a gazdája,a nevem Lucy!-mosolyogtam kedvesen.
-Nahát,nem is gondoltam volna hogy egy ilyen gazdája van Raven-nek.-csodálkozott el Jade.
-Hogy érted hogy 'ilyen'?-grimaszoltam.
-Csak az a mondás hogy amilyen a gazda olyan a ló,de te kedves vagy,nem úgy mint ez a kislány itt.-paskolta meg a paripámat.
-Igen,mert kiscsikó korában vad ló volt,de egy puma rátámadt,és majdnem elpusztult.Én találtam rá és amíg a kórházban volt,végig vele voltam.Senkiben sem bízik csak benne.
-Ezt nem tudtam,így már értem miért ilyen.Lenne kedved esetleg velem kilovagolni?
-Persze,nem bánom.
Ekkor Castiel sétált le hozzám,és vigyorogva megkérte hogy tanítsam meg lovagolni.De az ahogy Castiel kinézett....Szemüveg meg egy rakás olyan holmi mint amit szinte Nathaniel szekrényéből lopott.Jól körbe is röhögtem,mire csak annyit magyarázott hogy a szemüveget a doki írta neki ki,a ruhát meg azzal hogy a menő rokker cuccait nem akarja össze piszkolni.Mondjuk a szemüveg nagyon cukin állt neki,de nem akartam még jobban tuningolni az egóját. Megkértem Jade-t hogy tanítsa meg a vöröskét,mert ő végül is ő az oktató,jobban ért hozzá. Így abból hogy Jade-del kilovagolok az lett hogy a kerítésnél támaszkodva figyeltem ahogy Cast szerencsétlenkedik Villámmal,Jade pedig türelemmel próbálja tanítani.Egy ideig vigyorogva figyeltem,főleg mikor letaknyolt vagy huszadjára,majd elmentem egy zacskó gumicukorért az automatához.Mikor visszatértem a két fiú ugyanott tartott,kicsit kezdtem szánni Cast-it,ezért kitaláltam egy jó ötletet.
-Jade hozz magadnak egy lovat,kilovagolunk!
-Na de Lucy,Castiel még galoppozni sem tud!-kételkedett Jade.
-Bízz bennem,van egy ötletem.
Jade bólintott egyet,majd pár perc múlva egy felszerszámozott lóval tért vissza.Egy mozdulattal felült,majd kérdőn nézett rám,mert Raven még mindig a box-ban volt.
-Szóval mi a terved?
-Castiel,ülj föl Villámra.-mivel láttam hogy a vörös ijedten mered rám,megfogtam Villám kantárát,és biztatóan megpaskoltam .-Gyere, nem fogsz leesni ígérem!De húzódj hátrébb a kelleténél!
Végül a vörös nem nagy bizalommal de nyeregbe ült,én meg egy könnyed mozdulattal átlendültem Castiel elé ülve.Jade igen csak meglepődött,a merészségemen,Castiel meg.....hát az ő reakcióját nem láttam mert a hátam mögött ült,de éreztem a leheletét a tarkómon,amitől kissé zavarba jöttem. A közelsége most a szokottnál is feszültebbé tett,és éreztem hogy pirul az arcom.Kíváncsi voltam Cast mit szól az akciómhoz,ezért hátrafordultam felé.
Mivel Villám elkezdett mocorogni,Castiel szorosan átkarolta a derekam.Láttam az arcán a zavart vigyort,ezért előre fordultam és intettem Jade-nek hogy indulhatunk.A zöld hajú diktálta a tempót,én pedig őt követve figyeltem az utat. Az erdőn galoppozva meneteltünk,A fák sűrűjében megannyi madár csicseregték a december közeledtét,a kisebb emlősök már tartalékoltak a télire.Mikor kiérkeztünk a hatalmas tisztásra Jade elkezdett száguldozni,én pedig követve a példáját vágtatni kezdtem. Ahogy villám fölgyorsult úgy engedtem el minden problémámat én is.Az agyam kikapcsolt,szívem zakatolni kezdett,a lelkem pedig szabadon szállni kezdett.Teljesen elkalandozva vágtattam,szinte magamon éreztem a szabadság és a függetlenség erejét.Teljesen kizártam a külvilágot,csak a pillanatnak éltem,majd mikor megéreztem Castiel szorító kezét a derekamon visszatértem a jelenbe,s a vöröskére figyeltem. Ő már annyira nem élvezte a lovaglást mint én,arca izzadságcseppekkel volt tele,tekintetéből sugárzott a félelem.Villámmal megálltam,majd lesegítettem Castit is.
-Mi van,csak nem féltél?
-Én?Honnan veszel ekkora marhaságot?-hüledezett Castiel.
-Onnan hogy elszorítottad a derekamban a véremet is.-vigyorogtam.
-Jól van na,ez nem az én sportom.-dünnyögött.
Jade szólt nekünk,hogy mennie  kell,így kettesben maradtam a vörössel.Villámot kikötöttem a fához,majd körbe néztem.A rétet apró szivárványszínű virágok tarkították,nyugat felől egy szírt volt,melyről az óceánt lehetett látni.Ahogy a nap nyugovóra tért az ég a narancssárga valamennyi árnyalata csillant meg az égen.Megbabonázva sétáltam a sziklaszírt peremére,s leülve figyeltem a naplementét. Erről a jelenetről valahogy megint Lysander férkőzött a fejembe és könnyek szöktek a szemembe.Homályosan láttam ahogy az apró sós cseppek a tengerbe zuhannak.Letöröltem a maradék vizet a szememből,majd durcásan magamra parancsoltam,hogy nem sírhatok örökké egy fiú miatt.Ahogy föltápászkodtam nem vettem észre hogy Castiel alig egy lépésre állt mögöttem,így sikeresen neki mentem,de ő megtartott.Néma csöndben hagytam ahogy átfogta a vállamat.Az arcából ítélve látta,hogy megint sírtam,így csak csöndben a fülemhez hajolt:
-Nem bűn az ember gyengesége....Ha valami fáj add ki magadból.
Nekem se kellet több,Castiel nyakába ugrottam (szó szerint) és vártam hogy minden fájdalmam feltörjön,azonban nem jött több könnycsepp,csak percekig öleltem az én barátomat.
-Köszönöm....-mondtam elcsukló hangon.
Azt hiszem most már képes vagyok elengedni.Nincs,vége fel kell fognom.hiába sírok,az csak nekem és a barátaimnak fáj.
-Lassan indulni kéne.-mondtam,de közben sikerült eltaknyolnom egy vastagabb gyökérben,és dobtam egy hasast.-Auuuu!-nyöszörögtem.
Castiel elkezdett vihogni,majd csak annyit hallottam hogy "Kicsi a rakás" és már is rám nehezült.Nem volt túl nehéz,de azért reflexből átfordultam,így nem a hátamon,hanem a hasamon fetrengett. Ekkor Cast felhúzta egy kicsit a pólóm és a csupasz hasamat kezdte el csiklandozni,majd jól bele is fújt. Én csak nevetve vergődtem,mint egy partra vetett hal,majd fuldokolva kinyögtem egy 'hagyd abba légyszi"-t,mire leszállt rólam. Percekig mind a ketten kapkodtuk a levegőt,majd felálltunk és visszamentünk a tanyára.Vissza vittem villámot,majd mosolyogva fölmentem a szobámba,ahol Alexy várt rám eléggé furcsa arccal.
-Szia Alexy mi a baj?
-Szia.... baj az nincs,de van valami amit látnod kéne.-nyújtott a kezembe egy vörös kötésű füzetet.
Kinyitottam,majd elkezdtem olvasni.Tipikus olvashatatlan fiús írást bogarásztam ki,majd mikor végére értem az Alexy által kijelölt részre kérdőn néztem rá.
-Ez mi?
-Castiel cuccai közt találtam.Szerintem beszélned kéne vele.
Nem is vártam hogy Alexy végig mondja,már mentem is a vöröskéhez:
-Castiel mi ez?-dugtam az orra alá a füzetet.Nem voltam ideges,inkább csak tudatlan,aki tele volt kételyekkel.
-Ez meg honnan van?
-Az nem lényeg,inkább magyarázd meg,kérlek!
Cast vett egy mély lélegzetet,majd leült az ágyra:
-Tudod.....amikor ki voltál ütve a kórházban az orvosok nagyon sokat küzdöttek az életedért....azt mondták hogy készüljünk föl arra is hogy nem biztos hogy túléled a műtéteket.....ekkor nagyon ki voltam akadva és ezt a dalt írtam meg amikor melletted virrasztottam.-mondta komor arccal.
-F..fel énekelnéd nekem?
Castiel elgondolkozott a válaszon,majd elővette a gitárját és elkezdett énekelni:

Hallottam ahogy Castiel hangja elcsuklik az utolsó soroknál.....És érzem ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel,és ismét itatom az egereket. Sosem gondoltam volna hogy ilyen sokat jelentek ennek a fiúnak,és ez annyira megható. Úgy éreztem nem érdemlek meg egy ilyen jó barátot.....egyszerűen túl jó hozzám.Odakúsztam mellé,és sírva a fülébe súgtam valamit:
-Szeretlek!Te vagy a legjobb barát!