Sziasztok!
Most mindenkiben az a kérdés bújkál hol a francba voltam 3 hónapig. Sajnos be kell hogy valljam a 9. osztály eddig igen csak lefárasztott (tanulás,barátnők....pasiügyek) és teljesen elhanyagoltam az oldalt,de ezen a héten már 100% hogy folytatom Lucy életét. Mivel ma torokgyulladással itthon csücsülök bőven van időm egy jó pár fejezetet legyártani. És ami szerintem nektek bónusz az az hogy a suliba sikerült fejlődnöm az írás terén, ezért szeretném nektek megmutatni az idei (sulimban megtartott) Novella és versíró verseny győztes Novelláját és versét,amit én írtam ^^ Remélem tetszeni fog, és amint folytatom a blogot is mindenki megbékél a csúnya hanyagságommal.Szóval most 5000-el az írással foglalkozom, addig is kárpótlásul itt a novellám:
Az évforduló
Mindenki azt mondja hogy a nagy ő nem hullik csak úgy a az öledbe mint a tündérmesékbe. Hát az tény hogy nehéz megtalálni a boldogságot,de arra nem gondoltam volna hogy nekem mégis könnyű dolgom lesz. Tizenöt évesen a legtöbb lány csak a sminkekkel és a ruhákkal foglalkozik,nem úgy mint én. Szinte mindig könyveket olvastam,és gitároztam nem foglalkozva mások véleményével. De mindez megváltozott mikor a legjobb barátnőm Mimi elrángatott egy házi buliba.Elötte persze egy órán át öltöztetett,míg csak annyit engedtem meg neki hogy a feltűnő kék hajamat begöndörítse.Mikor átmentünk a buliba,nem igazán találtam a társaságom,ezért leültem és megpróbáltam olvasni.Ekkor odajött hozzám egy fiú:
-Hát te miért nem szórakozol?-mosolygott rám egy fekete hajú srác-Nem igazán az én stílusom a bulizás.Kényszerből jöttem.
-Végre egy sorstárs! Natsu Bright vagyok.-nyújtotta nekem a kezét.
-Rin Pheonix.
Majd a fiú leült mellém. Magam se tudom hogy miért de teljesen zavarba jöttem. Nem igazán beszélgetek fiúkkal,erre pont meg akar ismerni az egyik.Egy pár percig kínos csöndben ültünk egymás mellet,majd végül Natsu kezdeményezett:
-Mit olvasol?-bökött az ölemben lévő vastag könyvemre.
-Romeo és Júlia,de szerintem nem olvastad.
-Dehogynem,az egyik kedvenc drámám.Rengeteg versemet megihlette a könyvben szereplő halál és ellentét fontossága.
-Te verseket írsz?-kerekedtek el a szemeim. Még sosem láttam olyan fiúkat akik egyszerre helyesek és még okosak is.
-Igen ez amolyan hobbi.-szerénykedett Natsu.-De inkább azt áruld el hogy az olyan aranyosan okos típusú lányoknak,mint te miért is van kék haja?
-Nekem meg ez a szín egy hobbi.-mosolyogtam ravaszul.
-Furcsa,de tetszik!-nevetett a fiú.
Ezek után egy darabig elbeszélgettünk,majd hazakísért.A barátaink unszolására még egy jó párszor találkozgattunk,míg legjobb barátok lettünk.Majd szép lassan ráébredtem arra hogy többet érzek puszta barátságnál.Mikor már végre nagy nehezen összeszedtem a bátorságom hogy szerelmet valljak neki,ő ezt előbb megtette. Így nagy nehezen fél év után összejöttünk,s azóta is egy pár vagyunk.Azóta boldogabb volt az életem,és semmi baj sem volt,azonban történt valami ami megváltoztatott mindent.....Ez volt a tizennyolcadik születésnapom....
Reggel vidáman pattantam ki az ágyból,s indultam reggelit csinálni.Gyorsan összefogtam derékig érő kobaltkék hajam,majd megsütöttem a gofrikat.Gyors mozdulattal megterítettem,mikor egy holló fekete hajú fiú lépett be a konyhába.Arcomra hatalmas vigyor ült ki,majd egy hirtelen mozdulattal a fiú karjaiba ugrottam.
-Boldog születésnapot Rin!-nyomott egy puszit a homlokomra a kedvesem,én pedig mint mindig most is elpirultan mosolyogtam.
-Köszönöm Natsu,gyere reggelizzünk!-majd mind a ketten asztalhoz ültünk.
Gyorsan befaltuk a gofrit,majd kitaláltuk hogy a menjünk a parkba.Egy kosárba elpakoltam pokrócot,meg egy nagy rakás édességet,Natsu pedig egy dobozt,és a gitárját hozta,illetve a dalszerző füzetét vette magához.A park legszebb részére mentünk,ami egy hatalmas rét volt,külön a piknikezni vágyók részére.A hatalmas füves rengeteget apró szivárvány színű vadvirágok tarkították,határait pedig a cseresznyefák festették rózsaszínűre.Ahogy egy gyenge tavaszi fuvallat söpört végig a fákról úgy hullottak a kis virágszirmok,mint decemberben a pelyhes hó.
-Kapj el ha tudsz!-kiáltottam,majd már szaladtam is a rét belseje felé.
Ekkor Natsu is neki iramodott,s hangos kacajjal kergetett.Éreztem hogy a sarkamban van,azért még jobban gyorsítottam,ezt a tempót azonban nem tudtam sokáig tartani,ezért egyre lassultam.Natsu azonban akkora lendülettel vágtatott felém hogy sikerült teljesen elgázolnia,és egymáson feküdtünk a fűben.Ahogy Natsu vigyorogva fölém tornyosult,nem bírtam ki és ismét elvörösült az arcom,amit a fiú csak egy amolyan 'feladom' nevetéssel jutalmazott.Tudta hogy hiába vagyunk együtt három éve,attól még ugyan az a félénk kislány maradtam,de őt ez egyáltalán nem zavarta,sőt még élvezte is hogy ennyi idő után még mindig képes zavarba hozni.Mosolyogva csókot nyomott az ajkaimra,majd föltápászkodtunk. Letettük a pokrócot majd a fiú elővette a gitárját,s lassú érzelmes akkordokat kezdett játszani rajta.Nem kellet hozzá sok idő,és eszembe jutott melyik dallamot játssza,én pedig egyből elkezdtem énekelni:
"Úgy érzem életben tartasz
Te vagy a megmentőm!
Megérintelek,megízlelhetlek
Érzem hogy végre itt vagy velem!
A szerelmem sosem hal meg
Te vagy a megmentőm!
Tarts meg,gyógyíts meg
Szoríts magadhoz!
Mer a szívem érted dobog
Ez minden mit adhatok.
Megváltóm
Életben tartasz!
Megmentőm
Kezedben vagyok!
Megváltóm
Meg tartasz örökre!"
Úgy belemerültem az éneklésbe,hogy észre se vettem,de már nem szólt a gitár,s Natsu mosolyogva kémlelte álmodozó tekintetem.Gyorsan észbe kaptam és gyanakodva néztem rá vissza:
-Mi a baj,ennyire rossz a hangom?
-Ugyan dehogy,csak szeretem nézni ahogy énekelsz.Mintha nem is ezen a világon lennél,teljesen elvarázsol ilyenkor az arcod.
-Jaj ne mond ezt....te vagy az aki ezeket a gyönyörű dalokat írja és szerzi.
-Na igen, egy tökéletes dal szerző,és egy még csodásabb énekesnő.Tökéletes páros vagyunk!-csillogtak Natsu smaragd zöld szemei a büszkeségtől.-Jut eszembe.itt az idő ünnepelni!-Majd kibontotta a dobozt,amiben egy puncs torta volt,s rátette a mind a tizennyolc gyertyát majd meg gyújtotta.
-Boldog szülinapot Rin,kívánj valamit!-nyújtotta nekem a tortát,én pedig mosolyogva elfújtam az összes gyertyát.
Felvágtuk a tortát,majd Natsu hirtelen ötlete miatt megetettük egymást. Inkább fogyatékosokra hasonlítottunk,mint romantikus párosra,de azért vicces volt összekenni egymás arcát,az pedig csak még jobb amikor le töröltük a ragadós édességet.
-Csukd be a szemed,jön az ajándék!-mondta,majd a kezemet a szemem elé tolta.
Pár másodperc múlva kinyitottam a szemem és legnagyobb megdöbbenésemre Natsu előttem térdelt egy gyűrűt tartva:
-Rin,megtisztelnél azzal hogy velem töltenéd el életem hátralévő részét?
-Igen,igen,igen!-hebegtem könnyekkel teli szemmel,majd Natsura borulva sírtam az örömtől.
Nagyon boldog voltam,szinte már lesokkoltak az események,hisz amikor elfújtam a gyertyákat azt kívántam hogy Natsuval örökre együtt legyek.Nekem ő a mindenem,és most már az is marad örökre.Mikor végre elfogytak a könnyeim furcsállva vettem észre hogy hirtelen beborult,majd eleredt az eső.Gyorsan összepakoltunk és szaladtunk valami száraz helyre.Szerencsére közel volt hozzánk a bevásárló központ,így oda mentünk.
-Ha már itt vagyunk vehetnénk esernyőt,és mit szólnál ha otthon filmeznénk?
-Remek ötlet,akkor vegyünk pattogatott kukoricát is!-majd elindultunk beszerezni a dolgokat.
Már épp a kasszánál álltunk sorba,mikor hirtelen egy lövést hallottunk.Mindenki sikítozva pánikolt,Amikor egy férfi elkiáltotta magát!
-Csönd legyen vagy mindenkit lelövök!Inkább pakolja össze a pénzt,és ha megnyomja a riasztót magával is végzek!-bökött az előttem álló pénztáros nőre.
Mindenki sokkot kapva borult össze,kétségbeesetten Natsura néztem,aki csöndben figyelte az eseményeket,és megpróbált lenyugtatni.A pénztáros gyorsan kapkodva szedte egy zsákba a pénzt,amikor meghallottam hogy Natsu súg a fülembe valamit:
-Figyelj én hátulról elveszem a pasastól a fegyvert,te pedig azonnal nyomd meg a vészhívót!
Erre a mondatra megfagyott a vér az ereimben,s nagy nehezen felmértem a rabló külsejét: Olyan harmincas éveiben járó izmos férfi volt,barna hajjal és egy pisztollyal a kezében.
-Natsu ne,ez veszélyes.Túl erős hozzád képes!
-De nézd Rin,már így is lelőtt valakit!-majd az arcomat elfordítva észrevettem egy nőt aki a földön feküdt.
Az arcát nem láttam,csak a rengeteg vért,ami a padlón folyt. Ekkor elkezdtem remegni,úgy éreztem mindjárt elájulok,amikor valaki hátulról óvatosan átkarolt.
-Muszáj segítened vagy még nagyobb baj lesz.-suttogta Natsu vontatottan a fülembe.
-Rendben,csináljuk.-adtam be a derekam,majd gyorsan elmagyarázta hol van a kapcsoló.
Natsu elengedett,majd szép lassan a rabló mögé settenkedett,míg én a pénztárhoz próbáltam közel férkőzni,már ott volt tőlem a kapcsoló pár centire,és csak a jelet vártam. Ekkor Natsu hátulról ráugrott a rablóra,én pedig megnyomtam a gombot,ami hatalmas hangerővel kezdett sípolni.Mindenki fejvesztve menekülni kezdett,én pedig rohantam Natsu felé,akit a tömegbe alig láttam. Hirtelen ismét egy lövést hallottam,amire még gyorsabban rohanni kezdtem.Rossz előérzésem volt,s mikor oda értem nem tévedtem.A szemem előtt lévő látványtól teljesen megdermedtem. Natsu eszméletlenül feküdt a földön,a homlokából pedig folyt a vér.Könnyes szemekkel a térdre rogytam,és egy hangosat sikoltottam .Natsu fejét az ölembe téve próbáltam fölébreszteni.Tudtam hogy már késő,de valami azt diktálta bennem hogy semmi baja sincs,talán mert olyan békésnek tűnt az arca mint ha aludna,még akkor is ha minden csupa vér volt. Kezeimmel letöröltem homlokáról a vért,majd lassan elemeltem róla a tekintetem és a velem szemben álló fegyveres férfit figyeltem.Látszólag ő is sokkoltan figyelte a pisztolyát,mint ha én ott se lennék.Ekkor történt velem valami.....valami ami megváltoztatta az érzéseimet. A bennem lévő bánatot és szomorúságot felváltotta a düh.Lassan fölálltam a földről,majd teljes erőmmel neki rohantam a férfinak.Annyira meglepte a támadásom,hogy nem bírt megtartani,így a földre küldtem.Kicsavartam a kezéből a pisztolyt,majd egyenest a férfi fejének szegeztem.Ekkor a rabló hangosan könyörögni kezdett az életéért,azonban nem hallottam semmit.
-Tedd meg!Végezz vele!Megölte a szerelmed!-hallottam a hangokat a fejemben.
Először csak suttogások voltam,majd egyre hangosabb,végül pedig már üvöltöttek a hangok. Az ujjamat a ragaszra tettem,majd lenyomtam.Ekkor eldördült a pisztoly,s az arcomra csapódott a meleg vér.Sokkos állapotban eldobtam a fegyvert,majd visszatántorogtam Natsu testéhez.Ismét földre borultam,majd a fejem a mellkasába fúrva zokogtam.....
Ez pontosan két éve volt,s ezen emlékektől mindig bűntudatom lesz.Ma reggel van a második évfordulója hogy Natsu elment,én pedig normálisan éltem tovább az életemet.Reggeli után elmentem az egyetemre,majd haza.Nem igazán voltam az a barátkozó típus,így szinte mindig egyedül voltam. Mimivel eltávolodtunk,nem volt senkim se...Otthon este könyvet olvastam,a régi képeket nézegettem,majd elaludtam.Úgy éjfél körül arra ébredtem hogy az ablak tárva nyitva volt.Gyorsan becsuktam,majd hátra fordulva döbbenve néztem farkas szemet....Natsuval. Az arca véres volt,a ruhája gyűrött,két hatalmas fekete szárnyat húzott maga után,s feje fölött egy apró glória világított. A fiú keserédes mosollyal várta a reakcióm,ami annyi volt hogy sírva borultam az ölébe.
-Natsu....Miattam haltál meg te is és az a férfi is,annyira sajnálom!
-Rin,nyugodj meg,nem a te hibád volt,csak egy baleset.-nyugtatgatott.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem szipogva.
A fiú komor arcán láttam hogy gondolkodik.De végül egy nagy sóhajjal neki kezdett a mondani valójának:
-Rin...én meghaltam,és a lelkem a menybe került....De minden évnek azon a napján amikor meghaltam,visszajöhetek a Földre hogy találkozzak veled...
-De,akkor tavaly miért nem jöttél?
-Az első évben tiltották a szabályok,de most hogy végre itt vagyok....-kezdett volna bele,én azonban mohón csókot nyomtam az ajkaira.
-Annyira hiányoztál!Szeretlek!-mondtam sírva,majd átölelve zokogtam ki minden eddigi fájdalmam.
Natsu csak egy apró mosollyal karolt át majd a homlokomra csókot adva,láttam hogy az ő szeme is megtelt könnyekkel:
-Én is szeretlek,pont ezért kell elengednem téged....Most hogy meghaltam,tovább kell lépned ezen és élned az életed nélkülem.-Majd egy mozdulattal lehúzta az ujjamról a gyűrűmet.
-Nem!Sosem foglak elfelejteni!-emeltem fel a hangom ingerülten,s kaptam ki a kezéből az apró ékszert.
Legnagyobb meglepetésemre Natsu csak mosolyogva bólintott:
-De ígérd meg hogy ezentúl mindig boldog leszel!
-Rendben,te meg gyere le minden egyes évfordulón!-Majd a vállába furakodva szorítottam minél erősebben.
Ahogy átöleltem furcsán vettem észre a hatalmas szárnyakat .Egyszerűen nem tudtam fölfogni hogy ez tényleg megtörtént.Mintha csak egy álom lenne,s attól féltem hogy fölébredek.Kedvesemnek feltűnt ahogy megbabonázva figyeltem a hatalmas ébenfekete szárnyakat.
-Nincs kedved repülni egy kicsit?
-De tudod hogy tériszonyom van....-ijedtem meg erre a kérdésére.
-Tudom,de nem kell félned,én itt vagyok!-takarta el a szemeim.
Pár perc gondolkodás után bólintottam,és elengedtem magam. Natsu óvatosan a karjaiba vett,majd kisétált az erkélyen,s elrepültünk.Nekem még mindig csukva volt a szemem,de mikor kinyitottam gyönyörű látvány tárult elém.A felhők olyanok voltak akár a végtelen vattacukrok,s a város úgy világított akár ezernyi apró mécses. Elvarázsolva figyeltem mindent,s próbáltam minden apró részletet az eszembe vésni.Egy órával később Natsu hazavitt,majd egymást szorosan átkarolva aludtunk el. Két éve először mosolyogva hajtottam álomra a fejem.Újra együtt lehettem azzal akit szeretek,s úgy éreztem soha sem fogom elengedni többé.Reggel az ágyamba ébredtem,s ahogy körül néztem minden normálisnak tűnt. Azon gondolkoztam hogy biztos álmodtam,ekkor az ablak előtt megtorpantam. Egy hatalmas fekete madártoll hevert a földön.Ekkor mosolyogva eltettem a fiókba a tollat,majd kiültem az erkélyre egy gitárral és énekelni kezdtem:
"Ketyeg az óra,a végét járja
A felhúzás percét még várja
Olyan sok dolgot szeretnék mondani
De nem tudom vajon tényleg megéri?
Érzem ahogy a jelen elvész
Lepereg mint a homok szemek
Azt hiszem káosz van a fejemben
Hisz elfelejtettem mit ígértem
Telik az idő....
De már rájöttem hogy tovább kell lépnem
Mert tudom hogy neked ezt ígértem
Hogy boldogabbá teszem az életem
Mert holnap talán már késő lesz minden"
Egy ideig a semmibe meredtem,majd letettem a gitárom és az égre nézve mosolyogtam:
-Várni fogok rád mindörökké....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése